Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kuratórium tagjai

Elnök

Dr. Vetter Szilvia PhD

Jogász, a gazdálkodástudományok doktora, állatvédelmi kutató, oktató, kommunikációs szakember. Az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának vezetője.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett jogász, illetve a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szerzett nemzetközi kommunikációs diplomát követően 2020-ban az állatkínzás nemzetközi szabályozásából védte meg PhD disszertációját summa cum laude minősítéssel a Szent István Egyetemen.

Az első állatvédelmi témájú cikke 2009-ben jelent meg, azóta számos hasonló tárgyú tudományos és ismeretterjesztő cikk szerzője, magyar és nemzetközi konferenciák előadója, magyar és angol nyelvű szakdolgozatok témavezetője. Nevéhez fűződik a Magyar Turizmus Zrt. első kutyás keresletélénkítő kampánya.

2016 óta dolgozik az Állatorvostudományi Egyetemen, kezdetben a Törvényszéki Állatorvostani és Gazdaságtudományi Tanszéken, majd 2021. január elsejével az Egyetem újonnan alakult Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának vezetője lett tudományos munkatársként. Az Állatorvostudományi Egyetem és a Miskolci Egyetem által az országban első ízben 2022-ben indított állatvédelmi szakjogász képzés egyik alapítója.

Állatvédelmi jogot oktat állatorvos-hallgatóknak magyarul, angolul és németül fakultatív és kötelező tárgyak keretében, utóbbi két nyelvből felsőfokú nyelvvizsgája van. Kutatási tevékenysége során szűkebb szakterülete az állatkínzás büntetőjogi, kommunikációs és gazdasági vetületeinek vizsgálata. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető kormányfőtanácsosaként tapasztalatot szerzett a fenntarthatóság területén is.

2020-ban kommunikációs munkásságáért megkapta a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének legnagyobb szakmai elismerését, a „Szavak embere” díjat. Ezt megelőzően több intézmény sajtófőnöki posztját is betöltötte, utoljára az Alkotmánybíróság kommunikációs vezetője volt 2017 és 2019 között.

2020-ban jelent meg állatvédelmi mesekönyve, amely a felelős állattartás alapvetéseivel ismerteti meg a 7-11 éves korosztályt. Egy tizenegy éves kisfiú édesanyja.


Tagok

Prof. Dr. Fekete Sándor György

Állatorvosdoktor “Sub auspiciis rei publici popularis” kitüntetéssel (1974), állathigiénikus szakállatorvos (1982), a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa (1986), az állatorvos-tudomány doktora (2004). Vidéki gyakoró állatorvosi praxis után oktató az Állatorvos-tudományi Egyetemen (takarmányozástan és dietetika, laborállat-tudomány és bioetika, állatvédelem), jelenleg ugyanitt emeritusz professzor.

1976-78. között ellátta a Magyar Országos Állatvédő Egyesület Fóti Állatmenhelyének állategészségügyi felügyeletét. Aktív tagja volt a Fauna Állatvédő Egyesületnek. Alapító tagja és jelenlegi elnöke a Magyar Laborállat-tudományi Egyesületnek.

Jelenlegi tudományos érdeklődése a bioakusztika, zoomuzikológia és odorológia. Ez az emberi zenének, zajoknak, illetve a szagoknak, illatoknak az állat jóllétére és tanulási képességére gyakorolt hatását jelenti. “Szent-Györgyi Albert” és „Eötvös József” díjjal kitüntetett.


Gajdos László

Gajdos László 1962-ben született Nyíregyházán és már 10 éves korában elhatározta, hogy állatkertet alapít városában.

Válogatott sportolói pályafutása után állattenyésztő üzemmérnökként végzett Kaposváron. 1997 tavaszán a 35 hektáros sóstói tölgyerdőben 2 oroszlánnal és közel 50 hazai állatfajjal megalapította a Nyíregyházi Állatparkot.

A park évről évre folyamatosan fejlődött. Az igazgató rendkívül sok Magyarországon addig nem ismert innovatív állattartási metódust alkotott, melyek közül több nemzetközi szinten is elismerést aratott. Ennek is köszönhető hogy 25 éve alatt, háromszor nyerte el a parkkal - egy független állatkerti szakértő minősítési rendszere alapján- kategóriájában az Európa Legjobb Állatkertje címet.

Gajdos Lászlót 20 évvel ezelőtt megválasztották Nyíregyháza díszpolgárává, majd megkapta a Magyar Kultúraközvetítők Társaságának Fehér rózsa díját. Jelenleg a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének elnöke. 2019-ben bekerült az 50 legbefolyásosabb turisztikai szakembert bemutató magyarországi kiadványba. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegye Prima díjasa.

Számos állatkert mentora. Tanácsadó volt többek között az Egyesült Arab Emirátusokban, Nagyváradon , a Palicsi Állatkertben és számos magyarországi állatkert új attrakcióinál.

Az ő ötlete és zoológiai iránymutatásai alapján jött létre az ország első biodómja , a Zöld Piramis és Ócenárium, valamint a jelenleg épülő Jégkorszak Interaktív Állatbemutató.

Készített két természetfilmet, a Galápagos-szigetek élővilágát bemutató Darwin lábnyomábant és a Komodó-szigetének életét felvillantó a Sárkányok földjén címűt.


Gregor Bernadett

Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész. Édesapja Gregor József, a híres, Kossuth-díjas operaénekes, édesanyja, Dr. Takács Mária.

1995-ben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (Horvai István és Kapás Dezső tanítványa volt). Következő évben a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ahol négy évig játszott. Olyan színdarabokban lépett fel, mint a La Mancha lovagja, A kőszívű ember fiai, Hókirálynő, Sade márkiné, valamint több Shakespeare-vígjáték és dráma során mutatta meg a kritikusok által is elismert tehetségét. 2000-ben a Pesti Magyar Színházhoz csatlakozott, tizenkét évig volt a tagja. 2012-ben az Új Színházhoz szerződött le.

2008-ban csatlakozott a Tornádó nevű zenekarhoz, amelynek ő az egyetlen női tagja - ugyanebben az évben nyerte el a Zenthe-díjat.

Pályafutása során több magyar filmben és televíziós sorozatban is feltűnt. 2019-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 2021-ben két elismerésben is részesült Széchenyi-örökség Okmánya és Iglódi István-emlékgyűrűje. A magyar nemzeti kultúra és művészi alkotómunka területén kiemelkedő munkásságának elismeréséül 2022-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal jutalmazták meg.

Az állatok szeretete és védelme fontos szerepet játszik életében. Hosszú évek óta az állatvédelem elkötelezett támogatója. Számos állatvédő civil szervezet rendezvényén vett részt.


Pintér Adrienn

Szakmai pályafutása során nemzetközi tanácsadó cégeknél szerzett tapasztalatot könyvvizsgálat és tranzakciós tanácsadás területen. Az államigazgatásban töltött évek alatt kiemelt nemzetközi beruházásokkal, jelenleg kockázati tőke befektetésekkel és menedzsmenttel foglalkozik.

Az állatvédelem területén az általa létrehozott alapítvány - mely elsősorban gyepmesteri telepekről ment és ad örökbe kutyákat - működtetése mellett más állatvédő szervezeteknek is rendszeresen segítséget nyújt. Fő tevékenységi területe a vállalati szektor állatvédelembe történő bevonását elősegítő programok kidolgozása és megvalósítása.

Vissza az elejére