A rendőrség elkötelezett a felelős állattartás, az állatok ellen elkövetett bűncselekmények felderítése és megelőzése mellett. Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány a még hatékonyabb, közös fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött.
A két szervezet megállapodását dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes és dr. Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumának elnöke 2024. július 29-én írta alá Budapesten.
Az eseményen részt vett, valamint az együttműködést szakmai támogatásáról biztosította Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos is.
A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy az állatokkal kapcsolatos bűncselekményeket megakadályozza, felderítse és a bűnelkövetőket felelősségre vonja. Bűnmegelőzési szakembereink – a gyermekektől az idős korosztályig – az életkori sajátosságoknak megfelelő üzenetekkel és módszerekkel hívják fel a figyelmet a téma fontosságára. Szakmai konferenciák szervezésével, a közösségi médiában figyelemfelhívó kampányokkal, videókkal, a lakossági kitelepülések során pedig személyesen igyekszünk hangsúlyozni a felelős állattartás jelentőségét. Intézkedéseink során mindig szem előtt tartjuk, hogy az állatok érezni, szenvedni, örülni képes élőlények, és azt is, hogy bántalmazásuk sokszor az emberek elleni erőszakos cselekmények előszobája.
Az állatok életének jobbá tétele, szorult helyzetből történő mentésük, valamint bántalmazásuk, csempészésük megelőzése, megakadályozása akkor működik a legjobban, ha az érintett hatóságok, civil szervezetek kölcsönösen együttműködnek egymással.
Az ORFK és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány régóta partnerként dolgozik együtt. A most megkötött együttműködési megállapodás fókuszában a felelős állattartással kapcsolatos edukáció, vagyis az állatvédelemmel összefüggő ismeretterjesztés áll. A felek a jövőben kölcsönösen segítik egymást bűnmegelőzési képzések, programok szervezésében, pályázatok írásában, rendszeresen megosztják majd tapasztalataikat konzultációkon, esetmegbeszéléseken. Az Alapítvány ún. Állatvédelmi Kompetencia Programja keretében létrehozott állatvédelmi információs csomagjait a rendőrség rendelkezésére fogja bocsátani, illetve a 2024 őszén kezdődő, vármegyei szintű országjárása keretében kifejezetten a rendőrség részére is szervez majd szakmai eseményeket.