Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz
2024. január 18. 10:50 A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY „A VÁROSI MADÁRKÉRDÉS FELMÉRÉSE, ÁLLATKÍMÉLŐ MEGOLDÁSOK KIDOLGOZÁSA” CÍMMEL TUDOMÁNYOS PÁLYÁZATOT HIRDET
A félmilliós fődíjért diplomások és egyetemi hallgatók is pályázhatnak 2024. május 15-ig
Városi környezetben a közvéleményt foglalkoztató, gyakran felmerülő kihívások közé tartozik a galambok nagy száma, a varjak és seregélyek esetleges agresszivitása, valamint a vízpartokon élő kacsákkal, hattyúkkal és sirályokkal kapcsolatos kérdések. Bár világszerte léteznek megoldási kísérletek, még nem ismertek széles körben olyan kiforrott technológiák, amelyek állatvédelmi szempontból is teljes mértékben elfogadhatóak, a lakosság szempontjából megnyugtatóan rendezik a kérdést és egyidejűleg a jogi kereteknek is megfelelnek. A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány célja, hogy a városi madárkérdés humánus megoldása kapcsán elősegítsük olyan pályaművek megszületését, amelyek alkalmasak konferencián való bemutatásra, illetve széles körben való terjesztésre is, valamint hivatkozási alappal szolgálhatnak a döntéshozók számára.
tovább
2023. december 21. 10:41 A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY SIKERESEN ZÁRTA MŰKÖDÉSE ELSŐ ÉVÉT
Az első és egyetlen törvény által létrehozott állatvédelmi alapítvány saját programjain felül összesen 115 civil állatvédő szervezetet és 20 állatkertet részesített anyagi, 93 szervezetet tápadomány támogatásban idén
tovább
2023. november 8. 16:40 A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ÚJABB 12 MILLIÓ FORINTTAL TÁMOGATJA A KELET-MAGYARORSZÁGI ÁLLATVÉDELMET ÉS A SZAPORÍTÓTELEPEK ELLENI FELLÉPÉST
A támogatást ismét civil állatvédő ernyőszervezetek kapták, ezzel idén csaknem 107 millió forintra emelkedett az Alapítvány kuratóriuma által megítélt állatvédelmi támogatások összege
tovább
2023. október 30. 13:46 RENDŐRÖK RÉSZVÉTELÉVEL KERÜLT SOR ÁLLATVÉDELMI SZAKMAI KONFERENCIÁRA A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY SZERVEZÉSÉBEN
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon tartott esemény a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által meghirdetett Állatvédelmi Kompetencia Program pilot rendezvénye volt 2023.10.26-án, közel 50 vármegyei rendőr kolléga részvételével.
tovább
2023. október 30. 11:44 AZ ÁLLATVÉDELMI TÉMAHÉT ALATT 1010 GYERMEK TAPASZTALHATTA MEG AZ ÁLLAT-ASSZISZTÁLT FOGLALKOZÁSOK JÓTÉKONY HATÁSAIT
2023. szeptember 25. és 2023. október 13. között 1010 gyermek vehetett részt 20 intézményben, öt vármegyében és Budapesten az Állatvédelmi Témahét keretein belül szervezett állat-asszisztált foglalkozásokon, amelyek a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatásával valósultak meg.
tovább
2023. október 10. 18:56 KÖZÖS ÁLLATVÉDELMI PROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN ÁLLAPODOTT MEG A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ÉS A BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG
Közös állatkínzásról szóló lakossági tájékoztató kiadvány létrehozása, valamint állatvédelmi felhívások, pályázatok, tájékoztató anyagok és játékok kidolgozása, felelős állattartást népszerűsítő rendezvények szervezése szerepel a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és a Budapesti Rendőrfőkapitányság (BRFK) által kötött együttműködési megállapodás célkitűzései között. A ma aláírt megállapodás célja az állatvédelem és a bűnmegelőzés kapcsolatának elmélyítése, az állatvédelmi ismeretterjesztés hatékonyságának javítása, a rendőrségi eljárások állatvédelmi szakmai támogatása, valamint a felelős állattartás népszerűsítése a fővárosban.
tovább
2023. október 4. 12:46 ELSŐ ÍZBEN ADTAK ÁT ÁLLATVÉDELMI SZAKMAI DÍJAKAT AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL
Öt kategóriában tíz díjazott vehetett át elismerést az Igazságügyi Minisztériumban
2023. október 4-én, az Állatok világnapján első ízben került sor a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány és az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által közösen alapított állatvédelmi szakmai díjak átadására. Az Év Állatvédő Állatorvosa, Jogásza, Állatkerti Szakembere, Civile és Közéleti Személyisége díjakat Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos és Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke adták át.
tovább
2023. október 2. 19:48 A VÁRTNÁL IS NAGYOBB SIKERREL ZÁRULT A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNY ELSŐ ÁLLATVÉDELMI PIKNIKJE
Több ezer ember vett részt az idei Állatvédelmi Témahét nyitóeseményén Budapesten
Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos köszöntő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy kizárólag széleskörű társadalmi összefogással lehetséges az állatvédelem fejlesztése, erősítése Magyarországon, ennek kézzelfogható példája az első ízben megrendezett Állatvédelmi Piknik. Az Erzsébet téren 2023. szeptember 30-án csaknem 30 kitelepülő szervezettel találkozhattak az érdeklődők, látványos bemutatókra, interaktív állatvédelmi játékokra került sor, illetve közéleti személyiségek részvételével zajló Állattartó Öttusán és az ország legnagyobb állatasszisztált foglalkozásán is részt lehetett venni. 2023. október másodika és tizenötödike között kerül sor a másodízben megrendezett Állatvédelmi Témahétre, amelyre idén már 1850 oktatási intézmény és 245.000 gyermek regisztrált. A szombati rendezvény fő támogatói a Lounge Group, a Visual Europe Group és a TV2 Csoport voltak.
tovább
2023. szeptember 29. 18:17 2023.09.30 Első Állatvédelmi Piknik
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk az első Állatvédelmi Pikniken, mely az Állatok Világnapja kapcsán létrehozott Állatvédelmi Témahét
hivatalos nyitórendezvénye.
Helyszín: Budapest, Erzsébet tér
Dátum: 2023.09.30 10:00-19:30
Egész nap rengeteg érdekes program, bemutató és kiállító.
tovább